Teljesen megváltoztatta már akkor az életem. Előtte nagyon sokat dolgoztam, mondhatom munkamániás voltam, nagyon szerettem bent lenni a kis sejtjeimmel foglalkozni. Nem egyszer volt hogy a férjem éjjel 1-kor jött értem, hogy ne egyedül mászkáljak a városban.
Ahogy nőtt a pocak arányosan csökkent a munka kedv. Egész nap a kismamás, babás cikkeket bújtam. Mit kell venni a picinek mi kell a szobába.
A 33. héten volt egy kis ijedség 10 nap kórház, a terhességi toxémia kizárására de szerencsére nem volt semmi baj. A kórházból kikerülve már nem mentem vissza dolgozni. Egész nap csak vártam. Vártam a kisfiam érkezését :).
Elkapott a fészekrakó ösztön de a nagy pocaktól már nem igazán tudtam "fészket rakni".
Féltem attól, hogy mi vár rám. Milyen lesz a szülés? Beérünk e időben a kórházba? Mennyire fog fájni?
2005.május 13-n pénteken :) hajnalban elfolyt a magzatvíz!
Irány a kórház, szülésznő értesítés.
Balázsom 13:05 perckor megszületett (a köldökzsinóron volt egy csomó, ami nagy bajt okozhatott volna)
Leírhatatlan az az érzés amikor a mellemre rakták. 9 hónapig belülről éreztem, elképzeltem hogy nézhet ki milyen a szeme a mosolya és egyszer csak fel sír hangosan és ahogy a karjaimba rakják elhallgat. Még most is könnybe-lábad a szemem ahogy rágondolok.
Soha nem éreztem még ilyet, hallottam már mesélték mennyire szeretik a gyermekeiket de nem tudtam elképzelni.
Szeretem a szüleim a férjem, nagyszüleim. De ilyen szeretetet amit először ő iránta éreztem soha! A feltétel nélküli szeretet, akár meghalnál érte ha kell!!
Elég sírós baba volt sokat fájt a pocakja ezért sokat volt ölben. Sokat aludt rajtam. Úgy érzem nagyon megviselte a születésével való elszakadás tőlem és ez a mai napig így van. Az oviba is nehezen szokott be, ha mondhatom, hogy beszokott, mert most nagycsoportos de még mindig nem szeret oviba járni, tőlem elszakadni!
Sok mindent másként csinálnék mint akkor, de nagyon nem hibázhattam mert egy udvarias, kedves, lovagias kisember lett belőle!
10 hónapos koráig volt egyke, mert akkor tudtuk meg, hogy kis tesó érkezik.
Meséltem neki, hogy baba van a pocakomban, ő a drága is ártatlan szemeivel rám nézett és nem értette mért mondom, hogy ott baba van amikor nincs ott semmi :). De aztán később már mutatott a hasamra - baba.
Ekkor tájt kezdődtek a problémák a lábával és a mozgásával de ez legyen egy külön történet.
Alapvetően egy szófogadó kisfiú volt, persze próbálgatta a határait de ha elmagyaráztam neki megértette nem csinálta tovább és a mai napig meglehet beszélni vele bármit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése